NAPÉGÉS

Napégés, bőrhidratálás

A ialuset® Sun spray és gél kozmetikai termékek.

Napégés

A nyár folyamán egyik fontos feladatunk, hogy folyamatosan védjük bőrünket, hiszen a napégés veszélye nemcsak a bőrpírból és kellemetlen érzésből áll, a leégésre mindig „emlékszik” bőrünk, elmúlása után maradandó nyomok keletkeznek (például a ráncos, elöregedett bőr).

De nem szabad elfelejtenünk, hogy a napsugarak nélkül szervezetünk nem működne egészségesen, hiszen a napfény hatására termelődik bőrünkben a D-vitamin, ami elengedhetetlen az immunrendszer kiegyensúlyozott működéséhez, hiánya pedig igazoltan szerepet játszik az immunológiai és endokrinológiai zavarokban, termékenységi problémákban és egyes daganatos betegségek kockázatainak növekedésében is. Lényeges tehát, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a napbevitel mennyiségénél, hogy bőrünk is egészséges maradjon.

Mi is az a leégés?

A leégés egy akut gyulladásos bőrreakció, ami a napból vagy mesterséges forrásokból (szolárium) származó UV-sugarak következtében alakul ki.

Az ultraibolya sugárzásnak (UV) több fajtája van. Az UV-A a hosszú távú következményekért (későbbi betegségek, bőr elöregedése, pigment foltok), míg az UV-B a leégésért felelős. A melanin egy pigment, ez adja a bőr színét és védi a bőrt a napsugárzástól, úgy, hogy a nem védett bőrt elsötétíti, tehát barnítja. Azonban, ha több nap éri a bőrt, mint amitől a melanin meg tudja védeni azt, bekövetkezik a leégés. A termelt melanin mennyiségét a genetika határozza meg (ezért van, aki könnyebben leég, például a világosabb bőrűek).

A gyermekek bőre kifejezetten érzékeny a napsütésre, ezért még óvatosabbnak kell lennünk, hogy ne égjenek le!

Tünetek

A napégés tünetei a következők lehetnek:

  • Bőrpír
  • Égő, húzó, feszülő, akár viszkető érzés
  • Meleg vagy forró tapintású bőr
  • Fájdalom, ami a bőr gyulladásos folyamata miatt alakul ki
  • Duzzanat
  • Egyes esetekben kiütésekkel, hólyagosodással és lázzal is járhat
  • Súlyos esetben hőgutához vezethet

A tünetek pár órával a leégés után jelentkeznek.

Következmények

Az UV károsítja a bőr sejtjeit, ezek lehetnek DNS károsodások is, aminek a későbbi lehetséges következménye a bőrrák (melanoma), de gyakori napégés esetén más daganatos betegségek is kialakulhatnak (pl.: bazálsejtes karcinóma, laphámrák).

A napfény és leégés későbbi hatásai hónapokkal, vagy évek múltán alakulnak ki. Az erősebb napégés során keletkező apró pigmentfoltok tartósan megmaradhatnak bőrünkön. A tartós fényhatás, gyakori napozás, bőrünk idő előtti elöregedéséhez vezethet, száraz bőrrel és a kötőszövetek elgyengülésével, később akár mély ráncokkal járhat.

Mit tegyünk napégéskor?

Az elsődleges teendő a bőr hűtése hűvös borogatással és sok folyadék (lehetőleg víz) fogyasztása, tehát testünk külső-belső hidratálása. Egy rövid hűs zuhany segíthet a bőr nyugtatásában, de figyeljünk, hogy ne áztassuk fel a bőrt. Zuhanyzás után ne dörzsöljük a bőrünket, inkább hagyjuk magától megszáradni. Az erre kifejlesztett készítmények segítenek a bőr nyugtatásában, a kellemetlen érzés csillapításában és a bőr hidratálásában, hiszen minél hidratáltabb, annál gyorsabban tud regenerálódni, nem fog viszketni a szárazság miatt és a nyugodtabb bőrt kevésbé fogjuk égőnek érezni.

Súlyosabb napégés esetén orvosi segítséget javasolt igénybe venni.

Leégés után pár napig kerülni kell a közvetlen napsütést, addig inkább keressük az árnyékos helyeket!

Több elterjedt tévhit van a leégett bőrfelület otthoni kezelésére, ilyenek a különböző tejtermékekkel vagy ecettel való ápolás. A tejföl, joghurt, kefir valóban nyújthat némi enyhülést, hűsítő hatása miatt, de ennek elmúltával inkább károsak a leégés szempontjából. Az ecetes borogatás, a savas hatása miatt tovább irritálja és fokozza a bőr károsodását.

Megelőzés

11:00 és 15:00 óra között, a legerősebb az UV-sugárzás, ilyenkor rövidebb idő alatt is leéghetünk, javasolt elkerülni a közvetlen napsütést.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a naptejek, fényvédők fontosságát, rendszeres használatát, illetve az UV ellen védő napszemüveg, szükség esetén a kalap, sapka viselését.

A vízpart mellett a hegyekben, a havas területeken is erősebb az UV sugárzás, így szinte észrevétlenül leéghetünk, tehát ezeken a helyeken is kiemelten kell figyelnünk a megfelelő védekezésre, akár télen is.

A ialuset® TERMÉKEKET KERESSE
A GYÓGYSZERTÁRAKBAN ÉS KIEMELT PARTNEREINKNÉL!

hialuron molekulák

Tudjon meg többet a NAHYCO® technológiáról!

Kémiai módosítás nélkül, egyedi termikus (hőkezelési) eljárással hozzák létre a kapcsolatot a különféle hosszúságú hialuron molekulák között, melynek neve: Nahyco® technológia.

Ennek a speciális Nahyco® szabványnak köszönhetően az eltérő méretű hialuron molekulák erősítik egymást, így javítva a lebomlással szembeni ellenálló képességüket és biztosítva a hosszan tartó hatást. Bekapcsolódnak a hegesedési folyamatokba, elősegítik a bőr élettani állapotának visszaállítását, rekonstrukcióját annak minden rétegében.

A ialuset HL magas koncentrációban tartalmazza ezt a speciális hialuronsav komplexet, mely természetes módon kezeli a bőr sérüléseit:

  • Csökkenti a gyulladást
  • In vitro gyorsítja a szöveti regenerációt*
  • Hosszú ideig hidratálja a bőrt
  • In vitro gyorsabb gyógyulást biztosít**


* D’Agostino,(2019). International Journal of Molecular Sciences, 20(19), 4727. doi:10.3390/ijms20194727
** D’Agostino et al. BMC Cell Biology (2015) 16:19 DOI 10.1186/s12860-015-0064-6